A Gyermekvasúton idén is folytatódik az a hagyomány, hogy néhány hasonló németországi kisvasúttal cseretáborozást szerveznek. Jelenleg éppen a berlini parkvasúttól (Parkeisenbahn Wuhlheide) vannak vendégek Budapesten.
Az összesen tíz parkvasutas pajtás és két felnőtt kísérő csütörtökön érkezett Magyarországra. Szállásukat a virágvölgyi oktatási épületben rendezték be.
Két nap szolgálatba is állnak a Gyermekvasúton. A nyelvi akadályok és az eltérő technológia miatt természetesen nem önállóan, hanem a magyar gyermekvasutas pajtások segítségével, a felnőtt állomásfőnökök és vezető jegyvizsgálók felügyelete alatt ismerkednek az itteni vasútüzemmel. Ma volt az első szolgálatos napjuk. Szépjuhászné állomáson ketten voltak szolgálatban.
Az itt tartózkodásuk többi napján részben ugyanolyan programokon vesznek részt, mint más gyerekcsoportok. Városnézésre, uszodába, kirándulni, stb. mennek. Mivel azonban a vasút iránt érdeklődő gyerekekről és felnőttekről van szó, ennek megfelelő helyekre is eljutnak: a Földalatti Vasúti Múzeumba, a Vasúttörténeti Parkba, az egyik villamos kocsiszínbe és hasonlók.
A Németországba eljutó magyar gyermekvasutasok táborozása is nagyjából hasonló. Ők is üzem közben, szolgálat ellátásával ismerkednek meg az ottani kisvasutakkal. A többi napon pedig szabadidős és szakmai programokat szerveznek nekik a vendéglátók.
További képek:
Berlini parkvasutasok vendégszolgálatban
2011. augusztus 7., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.