2011. augusztus 25., csütörtök

Ifiszolgálat

Augusztus végén és szeptember elején van néhány olyan nap, amikor nem gyermekvasutas pajtások, hanem egykori pajtások teljesítenek szolgálatot. Az első ilyen hagyományosan az ifiszolgálat, amikor is gyermekvasutas ifivezetők látják el a különböző beosztásokat.

Az ifiszolgálatnak több évtizedes hagyománya van a Gyermekvasúton. Már az úttörővasúti időkben is megrendezték. Valószínűleg akkor kezdődött, amikor a II. kerületi úttörővezetőket felváltották az egykori pajtásokból itt a kisvasúton kiképzett ifivezetők.

Az ifiszolgálatot augusztus legvégén, a hűvösvölgyi táborozások befejezése után, de még a tanévkezdés előtt rendezik egyik hétköznap. Ilyenkor a pajtások közül is sokan feljönnek napközben civilben végigutazni a vonalon, hogy megnézzék saját csoportvezetőjüket és ifivezetőiket szolgálat közben.

A gyermekvasutas ifivezetők rendes szolgálatos napokon is ugyanúgy láthatnának el szolgálatot, mint a pajtások. Hiszen néhány évvel ez előtt ők maguk is pajtások voltak és azóta is minden évben leteszik a gyermekvasutas éves vizsgát. Korábban gyakran előfordult, főleg hétvégén, hogy az ifiknek is szolgálatba kellett állniuk, mert kevés pajtás jött fel szolgálatba. Az utóbbi egy-két évben erre már alig volt példa a megnövekedett pajtás létszám miatt. Csakúgy, mint az úttörővasúti időkben, ismét egyre ritkább tehát, hogy ifivezetőket láthatunk szolgálatban a Gyermekvasúton.

További képek:
Ifiszolgálat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.