A mostani hétvége volt talán idén az első, amikor kánikulai időjárás volt. Sőt, nyomban mindjárt országos hőségriadót is elrendeltek.
Vasárnap délután az állomáson a külső hőmérséklet délután 35 Celsius fok volt és a Nap zavartalanul sütött. Szerencsére a vonatközlekedést az időjárás nem akadályozta. Legalábbis technikai értelemben nem.
Az igazi hőség egyik biztos jele, amikor már a gőzvontatású nosztalgiavonat és a nosztalgia motorvonat szerelvényébe is inkább hagyományos kilátókocsit soroznak be, mint nosztalgia járműveket, amelyek zárt utasterűek.
Ma a motorkocsi egy nagy kilátókocsival, a gőzmozdony pedig egy nagy kilátókocsival és a kis kilátókocsival közlekedett. A három Hagyományos szerelvény két-két nagy kilátókocsiból állt. Így tehát mind a nyolc nagy kilátókocsi a vonalon volt.
2011. július 10., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.