A ma bejegyzésben szereplő kép a március 20-án bemutatottal egy napon készült. Az akkor említett, Hűvösvölgy felé közlekedő egyik négykocsis szerelvényt ábrázolja.
A közelmúltból való képek arra is jók, hogy megmutassák, hogy szinte észrevétlenül, apránként mennyit változik a környezet, benne természetesen a Gyermekvasút is. A legszembetűnőbb változások a járművek festése és az első vágány melletti peron lehetnek.
A járművek színterve ma már némileg eltérő. Szerencsére a piros-fehér alapszín a legtöbb személykocsi és mozdony esetében megmaradt. A két területet viszont egy keskeny kék sáv választja el. Időközben a szerelvény elején lévő Mk45 sorozatú mozdony is a személykocsik többségéhez hasonló fényezésű lett. Itt még teljes egészében piros színű volt, mindössze a két homlokfala volt sárgára festve.
Ha a képen jobban látszanának a hozzánk legközelebb álló kocsi részletei, az is megfigyelhető lenne, hogy itt még fel voltak szerelve a kerékpártámok az utastérnek a vonat vége felőli végén. Ezeket időközben leszerelték, a kocsi oldaláról pedig eltávolították a kerékpárszállításra utaló jelzést.
Az első vágány melletti peronkerítést néhány éve elbontották, helyette másik épült a vágánytól távolabb, az állomásépülethez közelebb.
Az is megfigyelhető, hogy a kocsikban felnőtt vasutas dolgozó nem teljesít szolgálatot és az állomásfőnök se volt kint menesztéskor. Az 1980-as évek legelejétől néhány évvel ezelőttig a gyerekek a vonaton önállóan teljesítettek szolgálatot. A felnőtt vonatvezetőhöz voltak beosztva, aki azonban menet közben a mozdonyon tartózkodik.
Menesztéskor szintén a vonatvezető felelőssége volt, hogy a naplózó pajtástól elfogadja-e a menesztést. Azaz ő győződött meg róla felnőttként, hogy az indulás feltételei megvannak és ténylegesen ő hatalmazta fel a mozdonyvezetőt az elindulásra. Ma már egy felnőtt vezető jegyvizsgáló is van a gyermekvasutasok között a kocsikban. Illetve az állomásfőnöknek kint kell tartózkodni menesztéskor a téren – bár nem feltétlenül a naplózó mellett állva –, hogy felügyelje a gyerek munkáját.
2011. július 5., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.