Mint 1996 óta minden március 15-én, ma is megrendezték a hagyományos teljesítménytúra nappali változatát A Gyermekvasút nyomában címmel.A túra egyik ellenőrző pontja természetesen Szépjuhászné állomáson volt. A János-hegy felől érkező túrázók a szépjuhásznéi nyereg érintésével térnek át az útvonal nagy-hárs-hegyi szakaszára. Az állomás érintését igazoltatják az ellenőrző lapjukon. Az előző ellenőrző pont az Erzsébet-kilátónál, a következő a Kaán Károly-kilátónál volt kijelölve.
Az ellenőrző ponton ezúttal is volt gyermekvasutasok fogadták a résztvevőket. Feladatuk nem csupán az ellenőrző lapok bélyegzéséből áll. Információt és segítséget nyújtanak a résztvevőknek, valamint kapcsolatot tartanak a teljesítménytúra főszervezőjével.
A legtöbb induló sikeresen célba ér. Vannak azonban olyanok, akik menet közben feladják. Közülük sokan éppen Szépjuhászné állomáson hagyják abba a túrázást, hiszen innen akár BKV autóbusszal, akár vonattal tovább tudnak utazni.
A mai teljesítménytúrán összesen 998 túrázó vett részt. Döntő többségük az előre meghatározott hét órás szintidőn belül célba ért Hűvösvölgyben.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.