2011. február 13., vasárnap

Egy skicc 1979-ből

A mai bejegyzésben egy 1979-ben készített skiccet mutatok be. Az ábra részlet egy kisebb összeállításból, amin az akkori Úttörővasút különböző típusú peronjainak, valamint a hűvösvölgyi fűtőház vizsgálóaknájának méreteit vették fel.

A rajzot egy másik kisvasút, akkori nevén Börzsönyi Úttörővasút tervezéséhez készítették. A korábbi Királyréti Állami Erdei Vasút pályáját 1978-ban a Morgó-patak egyik áradása elmosta, a forgalmat leállították. A 600 mm nyomtávú pálya helyreállítása helyett egy teljesen új, szabványos 760 mm nyomtávú pálya építése mellett döntöttek.

A tervezés előkészítése során részben a budapesti Úttörővasutat tekintették mintának. Több dokumentum is bizonyítja, hogy a tervezők és a kisvasutat kezelő erdőgazdaság munkatársai szakmai látogatáson ismerkedtek az itteni viszonyokkal. Ezek egyike a bejegyzéshez tartozó képen bemutatott vázlat, amely az akkori Ságvári-liget állomás első vágányának keresztmetszetét ábrázolja.

A rajz az akkori állapotokat mutatja. Az 1989-1990-es átépítés során többek között a sínrendszer is megváltozott. Azóta a Gyermekvasút fővágányaiban és a nyílt pályán már nem 23,6 kg/fm, hanem 48 kg/fm sínrendszert alkalmaznak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.