A Gyermekvasút járműparkjának egyik érdekessége, hogy a hagyományos, zárt utasterű személykocsikon kívül rendelkezik speciális, nyitott utasterű, úgynevezett kilátókocsikkal is. Nyáron a hagyományos személyvonatok többségének szerelvényét ezekből állítják össze.Összesen nyolc darab nagy kilátókocsi van állományban. 1963-ban szerezték be őket, azaz lassan ötven évesek. Az egykori motorkocsik és a téli személykocsik mintájára középfeljáróval épültek. A kocsik oldalfalának kialakítása a nem sokkal korábban beszerzett, majd 1982-ben selejtezett kis kilátókocsik mintáját követték.
Más kisvasutaktól eltérően nem zárt utasterű személykocsikból alakították ki őket az ablakok eltávolításával, hanem eleve nyitott utastérrel szállították őket. A nyári kánikulai napokon szinte elképzelhetetlenek nélkülük a Gyermekvasút vonatai.
A nagy kilátókocsikon kívül egy kis kilátókocsi is állományban van. 1982-ben ezt is selejtezték, de nem bontották el, hanem megőrizték, és az 1990-es években nosztalgia járműként újjáépítették.
A nyitott utasterű személykocsik természetesen csak nyáron, akkor is csak megfelelő időjárási körülmények között közlekednek. Télen csak zárt utasterű kocsikat soroznak be a vonatokba. Tavasztól őszig pedig sokszor téli és nyári személykocsik vegyesen közlekednek.
A téli időjárás beköszöntekor a kilátókocsikat a hűvösvölgyi vontatási telepen állítják félre. Amennyire lehet, felkészítik őket a zord időjárási körülmények átvészelésére.
Nem csak Hűvösvölgyben, hanem Széchenyi-hegyen is van lehetőség járművek tárolására. Széchenyi-hegyen a régi motorszínbe két nagyobb személykocsi állítható be. Régebben itt nyáron téli (zárt utasterű) kocsikat, télen nyári (nyitott utasterű) személykocsikat tároltak. Mostanában inkább télen és nyáron egyaránt zárt személykocsik vannak a motorszínbe beállítva, hogy bármikor lehetőség legyen felvenni egy vagy két kocsit a vonatok megerősítésére.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.