2010. december 5., vasárnap

János-hegy állomás bezár

A tél hátralévő részére a mai nappal bezárt János-hegy állomás. Tehát nem állomásként, hanem megállóhelyként üzemel az elkövetkező hónapokban.

A nyári menetrendi időszakban, azaz március közepétől hétvégenként és ünnepnapokon ismét lesz szolgálat János-hegy állomáson. A téli menetrendi időszakban azonban se hétköznap, se hétvégén nem nyitják ki.

Az új vasúti menetrend jövő héten vasárnap lép érvénybe. Mivel a megelőző nap szombat munkanapnak számít a karácsony körüli munkanap-áthelyezések miatt, a mai nap volt az utolsó hétvégi üzemnap a 2009/2010. évi menetrend szerint.

Jövő héten vasárnap valamelyest változik a Gyermekvasút menetrendje is. Ezen belül a nosztalgiavonatok téli hétvégi menetrendje jelentősen módosul. Ennek egyik következménye, hogy János-hegy állomáson télen folyamatosan szünetel majd a szolgálat. A másik szomszédos állomáson, Hárs-hegyen azonban ezentúl már nem csak a nyári menetrendi időszakban, hanem télen-nyáron egyaránt lesz szolgálat hétvégenként.

János-hegy állomás volt a legelső, ahol még az 1960-as évek végén bevezették a rendszeres szolgálatszünetelést. A zárva és nyitva tartás rendje azóta többször módosult. Sokáig az Úttörővasút egyetlen olyan állomása volt, ahol szünetelt a szolgálat. Az 1990-es években épületét felgyújtották, éveken át használhatatlan volt. A második vágány az újjáépítésből kimaradt, ezért ki volt zárva a forgalomból. Az is szóba került, hogy az épületet lebontják, és az állomást leminősítik megállóhellyé. 1998-ban azonban újjáépítették, és mindkét vágányát járhatóvá tették. Az utóbbi körülbelül egy évtizedben téli és nyári hétvégeken rendszerint volt szolgálat az állomáson, mivel ott kereszteztek a nosztalgiavonatok a hagyományos személyvonatokkal. Ezentúl csak a nyári menetrendi időszakban hétvégenként lesz kinyitva.

A gyermekvasut.hu kapcsolódó cikke:
Decemberi menetrendváltozás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.