A mai bejegyzésben ismét egy archív képet mutatok be. Az 1950-es években készült az egykori Ságvári-liget állomás forgalmi irodájában.A képen szinte csak olyan dolgok láthatók, amelyek időközben megváltoztak. Mégis egyértelmű, hogy hol készült és mit ábrázol.
A háttérben látható vonat az egyik Ganz motorkocsiból és egy kis kilátókocsiból áll. Mögötte a rézsű tetején turisták üldögélnek és nézelődnek. Az előtérben a forgalmi iroda kiugrója van. Kivehető a régi, váltózárkulcsos biztosító berendezés állítóbakjának körvonala.
A rendelkező pajtás az éppen megérkező vonat részére kezelt bejárati jelzőt készül visszaállítani "Megállj!" állásba. Az ablakon kinézve azt figyeli, hogy az utolsó kocsi is beérkezett-e. A motorkocsi ajtói még csukva vannak, a vonat valószínűleg még nem állt meg. Szinte biztosra vehető, hogy a kép egy valódi szituációt ábrázol, nem beállított kompozíció.
A kép készítése óta megváltozott a gyermekvasutasok egyenruhája, másmilyen lett a forgalmi szolgálattevők vörös tányérsapkája, de még a nyílászárók se ugyanazok. Az egyetlen dolog, ami a kép készítése óta változatlan, talán az, hogy továbbra is gyerekek látják el a szolgálatot a Gyermekvasúton.
Sajnos a nemrég megkapott archív képgyűjtemény több mint fele áthúzott, összekarcolt, szándékosan rontottnak megjelölt fotókból áll. Sok, ma értékesnek vagy érdekesnek számító kép csak hosszú retusálással tehető felhasználhatóvá.

Ráadásul az I. vágányon én egy teherkocsi részletét vélem felfedezni.
VálaszTörlésMármint az iroda előtt? Hát ezen én is gondolkoztam. De nem tudom eldönteni, hogy valóban egy alacsony oldalfalú kocsi van-e ott vagy csak olyan csúnyán látszik a motorkocsi festése. Volt egyáltalán olyan kocsi akkoriban az Úttörővasúton...?
VálaszTörlésJó kérdés, passz. Azt nem hinném azonban, hogy ez a motorkocsi festése.
VálaszTörlés