2010. augusztus 19., csütörtök

Német vendégek második szolgálata

Ma második alkalommal voltak szolgálatban a Hűvösvölgyben táborozó berlini parkvasutas gyerekek.

Mint rendszerint, így most is ketten-ketten voltak egy állomáson. Ma szerelvényre is beosztották őket, hogy a vonaton a jegyvizsgáló, zárfékező és értékcikkárus gyermekvasutas pajtásokkal közösen is lássanak el szolgálatot.

Szépjuhászné állomáson is két német kisfiú volt szolgálatban. Mivel néhány nappal ezelőtt egyszer már voltak szolgálatban, egyikük Virágvölgyben, másikuk Hárs-hegy állomáson, már nem volt teljesen ismeretlen számukra a Gyermekvasút világa.

A hétköznapi menetrendben, amikor mindkét irányban 60 percenként közlekednek a vonatok, jut idő beszélgetésre is. A vendégek természetesen nem beszélnek magyarul, a magyarok közül pedig kevesen tudnak jól németül. A közös nyelv általában az angol, amelyen a legtöbben többé-kevésbé meg tudják értetni magukat már ebben a korban is. Az ilyen különleges közös szolgálatok maradandó élményt jelentenek a vendégek és a magyar gyermekvasutasok számára egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.