2010-ben harmadik alkalommal vett részt a Gyermekvasút a Múzeumok Éjszakáján. Hűvösvölgyben a Gyermekvasutas Múzeum, a modellező szakkör kiállítása és vasúti szimulátor programok várták a látogatókat. Virágvölgy állomáson kézi hajtányozást, valamint filmvetítéssel egybekötött fotókiállítást rendeztek.Idén is indítottak erdei kirándulást az Erzsébet-kilátóhoz. Az éjszakai séta Virágvölgy állomásról indult. A kilátó éjszaka zárva tart, a Múzeumok Éjszakája alkalmából azonban megnyitották a látogatók előtt. A rövid kirándulás János-hegy állomáson ért véget.
Az éjszakai vonatozás keretében óránként indultak a vonatok. Egy hagyományos szerelvény és a nosztalgia motorvonat Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig, illetve Csillebércig, a gőzvontatású nosztalgiavonat azonban csak Virágvölgy állomásig közlekedett.
Szépjuhászné állomáson az utolsó hajnali vonatig volt szolgálat. Az éjszakai menetrend szerint körülbelül óránként voltak vonatkeresztezések, melyek egy részét itt, a többit János-hegy állomáson bonyolították le. Tekintettel az éjszakai időpontra, gyermekvasutasok természetesen nem, csak ifivezetők és felnőtt vasutas dolgozók teljesítettek szolgálatot.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.