2010. március 28., vasárnap

Megjöttünk a zöldbe

Amikor kirándulásra alkalmas idő van, mindig megtelik az állomás mögötti parkoló. Nem volt ez máshogy ezen a hétvégén se.

A legtöbben nem vonatozni jönnek, hanem sétálnak az erdőben. Hogy minél közelebb legyenek az erdőhöz, nem is a parkolóban állnak meg, hanem a zöld felületen. Így szó szerint még ki se kell szállni az autóból, már a természetben érezhetik magukat.

Több parkolóhely nem lesz tőle, hogy így parkolnak. Esetleg csak nagyobb ívben és nagyobb sebességgel lehet kikanyarodni induláskor.

A képen szereplő autók rendszámát szándékosan nem takarom ki. Az illetők nyilvános helyen parkoltak. Ráadásul tudatosan hagyták az autójukat a tilosban. Vállalták tehát a cselekedetüket. Sőt, betűvel is kiírom a rendszámokat, hogy az internetes kereső programok is megtalálják őket: JEL-964 és HVK-602.

1 megjegyzés:

  1. Bizony a tisztelt kirándulók is megteszik a magukét azért, hogy a környék tisztasága és főleg a növényzet állapota is megsínyli látogatásukat, keresztül-kasul trappolnak a füves részeken, növényeken és sok kisgyermek szórakozása, hogy bottal veri a bokrokat,fákat.A biciklisektől pedig úgy kell odébb ugrani a sétára való erdei utakon. Ez ellen sem lehet semmit tenni?

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.