Dél után néhány perccel a Széchenyi-hegy állomás közvetlen közelében található útátjáróban a Hűvösvölgy felé tartó menetrend szerinti személyvonat autóval ütközött.A személygépkocsi a motorszín mögött vezető földúton keresztezte a Gyermekvasút vonalát. Az útátjáróról azonban nem tudott kikanyarodni a Hegyhát útra, hanem visszacsúszott a vágányra, ahol elütötte az akkor odaérkező vonat. Az autó vezetője megsérült, orvosi ellátásra szorult.
A vonat mozdonya csak kisebb mértékben sérült. A légfékvezeték elzáró csapja letörött, így a gép szolgálatképtelenné vált. A vonaton senki nem sérült meg.
A hűvösvölgyi fűtőháztól segélygépet küldtek a vonatért. A rendőrségi és vasúti balesetvizsgálói helyszínelés után a mozdonyt lehúzták a részben maga alá gyűrt autóról, majd a vonatot visszatolták Széchenyi-hegy állomásra. Mivel a sérült mozdonyt ki kellett zárni a fékezésből, ezért átállították a vonat végére.
Első hallásra egyértelműnek tűnhet a baleset oka. Figyelembe kell azonban venni azt, hogy az időjárás ködös volt, a látótávolság 100 méter körüli vagy annál is kisebb. A rendszeres havazásban és ónos esőzésben a hegyi utak nagyon nehezen járhatók. Sok helyen megfigyelhető, hogy az autók kereke által összetömörített hó mellett vagy a hóeke által megtisztított keskeny sáv szélén magas, keményre fagyott jégsánc húzódik. Az is elképzelhető, hogy a Hegyhát útra kikanyarodó autó első kereke egy ilyennek ütközött. A kis sebesség miatt nem tudott se az útra kihajtani, se az enyhe emelkedőn, a lefagyott jégen megállni. A vonatot, ami abban a pillanatban érkezett oda és elütötte, talán még el se menesztették az állomásról, amikor az átjáróra ráhajtott. Az viszont biztosra vehető, hogy nem közvetlenül a vonat előtt hajtott át.
Mivel személyi sérülés is történt, a rendőrség is vizsgálja a balesetet.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.