2009. augusztus 24., hétfő

János-hegy állomás nyitvatartása idén nyáron

Idén nyáron ma utolsó alkalommal adta a szolgálatot Hűvösvölgyben táborozó gyermekvasutas csoport. Holnaptól tehát már nem a táborból, hanem otthonról érkező gyerekek állnak szolgálatba.

Így tehát elvileg ma ért véget az a kísérlet is, miszerint a táborozás ideje alatt János-hegy állomáson munkanapokon is lehetett szolgálat. Június közepétől lett volna lehetőség arra, hogy Széchenyi-hegy, Szépjuhászné és Hűvösvölgy mellett negyedikként János-hegy állomáson is felvegyék a szolgálatot. A gyermekvasutas csoportok létszámának növekedése tette volna indokolttá, hogy egy újabb középállomás is nyitva legyen.

Amikor az állomás nyitva volt, az adott napon szolgálatot ellátó csoportot több felé lehetett osztani. A kisebb, állomásonkénti három-hat fős létszám segíti a szakmai munkát, a folyamatos gyakorlást és tanulást. A kisebb létszám miatt a gyerekek jobban lefoglaltak, fegyelmezési problémák is ritkábban adódnak. A menetrend és az utasforgalmi igények nem kényszerítik ki, hogy János-hegy állomáson hétköznap is legyen szolgálat.

Sajnos az állomásfőnöki létszám még mindig olyan, hogy a legkisebb nehézségek esetén időnként a három kötelezően kinyitandó állomásra is nehéz felnőtt dolgozót biztosítani. A gyakorlatban sajnos csak a nyár elején, júniusban és talán július első napjaiban volt nyitva János-hegy állomás. Az akkori tapasztalatok azonban kedvezőek voltak. Remélhetőleg jövőre is lesz elvi lehetőség, valamint elég állomásfőnök Szépjuhászné mellett egy második középállomás kinyitására a nyári táborozások idején. Legyen az akár János-hegy, akár valamelyik másik állomás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.