Idén augusztus 19-ről 20-ra virradó éjjel is megrendezték A Gyermekvasút nyomában című, 20 km-es teljesítménytúra éjszakai változatát.A résztvevők Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig előre kijelölt útvonalon járták be a Budai-hegység számos látványosságát. Közben érintettek a Gyermekvasút minden állomását, így Szépjuhásznét is. A túrázók a nagy-hárs-hegyi Kaán Károly-kilátó felől a sárga sáv turistajelzésen érkeztek, majd az ellenőrző lapjuk lepecsételtetése után a János-hegy csúcsa felé, az Erzsébet-kilátó irányába folytatták útjukat a piros sáv jelzésen.
Továbbindulás előtt sokan kicsit megpihentek a padokon az étterem kerthelyiségében. Az állomáson lehetőség volt friss ivóvizet venni, valamint a mellékhelyiségek is a résztvevők rendelkezésére álltak.
Az állomásra megérkezők 5,1 km-t teljesítettek a 20 km-es távból. Itt még aránylag kevesen adták fel, azaz fordultak vissza vagy várták meg valamelyik éjszakai vonatot. A legtöbben az előírt szintidőn belül teljesíteni tudták a teljes távot, amit elismerő oklevéllel igazoltak a célban.
Az ellenőrző ponton két továbbszolgáló gyermekvasutas pajtás fogadta a túrázókat. A szolgálati helyüket a peronon, a forgalmi iroda bejáratánál alakították ki. Az állomás hivatalosan 20:15-től 23:30-ig lett volna nyitva, azonban majdnem éjfélig maradtak.
Idén első alkalommal a hivatalos menetrendkönyvben is meg voltak hirdetve a teljesítménytúra alkalmából éjszaka közlekedő vonatok. Háromszor indult vonat Széchenyi-hegyről Hűvösvölgybe, amivel a résztvevők visszautazhattak a céltól a rajthoz. Az állomáson nem volt éjszakai szolgálat.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.