Mint már évtizedek óta minden tanfolyam végén, a próbázással kezdődik a tanfolyamot lezáró vizsgák időszaka. A próbázás valójában nem más, mint a Helyismeret című tantárgy vizsgája. A tanfolyamos pajtások egy rövid erdei akadályverseny keretében adtak számot a Gyermekvasút történetéről és a környékről szerzett tudásukról.A próbázás kiindulópontja ez alkalommal is Szépjuhászné állomáson volt. Hárs-hegy érintésével érkeztek meg a gyerekek Hűvösvölgybe. Útközben minden ellenőrző pont a Gyermekvasút egy állomásának vagy megállóhelyének felelt meg, ahol az adott állomás megközelíthetőségéről, történetéről, valamint a környék nevezetességeiről kaptak kérdéseket.
A Helyismeret című tantárgyból a legtöbb pajtásnak nem kell igazi vizsgát tenni. A tanfolyam közben elkészített házi feladat és a próbázás eredményeképpen megajánlott jegyet kaptak.
Délután Hűvösvölgyben megtartották a jövő hét szombaton tartandó avatás próbáját. Ezen nemcsak a most befejeződő, hanem a tavaly őszi tanfolyamra járó pajtások is részt vettek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.