A mai bejegyzésben egy nemrégiben kapott archív képet mutatok be. A fotó télen, valószínűleg hétköznap készült. Az Mk49,2002 pályaszámú dízelmozdony egy mindössze egy téli kocsiból álló szerelvényt vontat. A vonat az állomás második vágányáról jár ki János-hegy állomás irányába. Ezen kívül is tartalmaz azonban érdekességeket.1973-ig télen hétköznap, azaz a kis forgalmú napokon sokszor közlekedett önállóan az egyik Ganz motorkocsi vagy a dunakeszi motorkocsi. Valószínűleg ennek mintájára az akkoriban állományban lévő Mk49 sorozatú dízelmozdonyokkal is állítottak forgalomba egykocsis szerelvényeket.
A kép különlegessége még az is, hogy látható rajta a kihaladó vonatot fogadó váltókezelő pajtás. Mint arról már többször esett szó, a Dominó 55 rendszerű biztosító berendezés átadása előtt az állomáson váltózárkulcs-rögzítő berendezés üzemelt. A váltókat nem a rendelkező kezelte villamos úton a forgalmi irodából, hanem a váltókezelő állította, ellenőrizte és zárta le a helyszínen. Hátrébb, a peronon a naplózó is kivehető, amint a vonat után fordulva megfigyeli a vonat kihaladását.
A kép bal szélén egy lejtésjelző és háttal egy különleges útátjáró jelző is látható. A lejtésjelző mindkét irány felé adott jelzést. A képen látható jelzés vízszintes pályát jelez, másik oldalán emelkedést jelzett a mozdonyvezető felé. Az állomási vágányok a forgalmi irodától a váltóig vízszintesben voltak, innen azonban meredek emelkedő kezdődik. Az 1990-es évek elején végzett pályafelújítás óta a vágány ugyanitt 1,5‰ mértékben emelkedik. A lejtésjelzőket az 1980-as évek közepén szüntették meg a MÁV vonalain.
A különleges útátjáró jelző is megváltozott a kép készítése óta. Először a kőoszlopot váltotta fel közönséges alumínium-, majd műanyagtábla. Nemrégiben a tetején lévő fekete-fehér pepita háromszöget eltávolították. A jelzőn ma már fel kell tüntetni, hogy melyik szelvényben található útátjáróra hívja fel a mozdonyvezető figyelmét. Sőt a nevét is egyszerűen útátjáró jelzőre változtatták. A képen látható útátjáró jelző a váltó után közvetlenül kiépített útátjáróra utalt. Ma már nincs útátjáró jelző ezen a helyen, ugyanis az állomás területén lévő útátjárók előtt jelzőt nem kell felállítani.
Biztosan sokan gondolják úgy, hogy a mozdony homlokfalának alsó részén hóeke van felszerelve. A képen azonban nem hóeke látható. Az Mk49 sorozatú mozdonyokon a többinél nagyobb pályakotró volt, ami ebben esetben a összegyűjtött némi havat. A MÁV forgalmi utasítása egyébként mindig is tiltotta a hóekézést menetrend szerinti személyszállító vonattal. Ennek a szabálynak a betartását a Gyermekvasúton, illetve Úttörővasúton szigorúan betartották, mert a kanyargós, erdőben haladó pályán a hóekézés nem veszélytelen. Hiszen sose lehet tudni, mit takar a pályát fedő hó. A hóekézést általában reggel, a menetrend szerinti első vonat előtt néhány órával indított külön gépmenettel végzik.
A képet a Gyermekvasút egyik felnőtt dolgozójától kaptam. Valamikor 1962 és 1973 között készült. Készítésének időpontja azonban pontosabban nem határozható meg.

Nagyon furcsa ez a szerelvény, az állomás, meg úgy minden ezen a képen...Én el se tudom képzelni, hogy engem Szépjuhásznéra osszanak be váltókezelőnek...
VálaszTörlésA különleges útátjáró jelző nem a váltó utáni átjáróra utal, hanem a következőre, ami a híd után, a bejárati jelzőn túl, tehát az állomás területén kívül esik. Az állomási útátjáróra az induló vonatok személyzetének figyelmét a szolgálati menetrendkönyv állomásnév rovatában hívták fel... :)
VálaszTörlésAz állomás utáni útátjáróra másik különleges útátjáró jelző volt. Ahogy ma is, 100 méterre az útátjáró előtt, tehát még a Budakeszi út fölötti híd innenső oldalán. Ld. a 2008. június 5-i bejegyzéshez tartozó képet: http://szepjuhaszne.blogspot.com/2008/06/mv-bevtelellenrsg-dvzl-krtyja-1958-bl.html
VálaszTörlésAz lehet, hogy a szolgálati menetrendkönyvben akkor már/még külön is fel kellett tüntetni, hiszen az előírtnál kisebb távolságra volt a jelzett útátjárótól.
Elég sokszor változott ez az útátjárós téma...
Nekem azért ezek a mozdonyok jobban tetszenek, mint a mostaniak. Még úgy is, hogy csak képen láttam ilyet. Remélem, a fűtőházba bevitt példányt meg fogják csinálni egyszer.
VálaszTörlés