A tanfolyamot elvégző pajtások az első néhány, legalább öt szolgálatukban még nem látnak el önálló beosztást, hanem tanuló szolgálatot adnak.A tavaly szeptemberben kezdődött tanfolyamot elvégzők idén februárban tették le a vizsgáikat. Ezen a hétvégén legtöbbjük már második alkalommal volt tanuló szolgálatban.
A jelenlegi rendszer szerint mindenkinek legalább egyszer kell tanulónak lenni a mindhárom, naponta nyitva tartó állomáson, azaz Széchenyi-hegyen, Szépjuhásznén és Hűvösvölgyben, valamint egyszer szerelvényen. A tanuló szolgálat célja, hogy az elméleti ismereteket a gyakorlatban is megtanulják alkalmazni, illetve hogy megszokják a gyermekvasutas szolgálatok sajátosságait: a felnőtt dolgozók és a pajtások együttműködését, az utasokkal való viselkedést, a szolgálat ellátásához kapcsolódó egyéb tennivalókat.
Állomáson a rendelkező kivételével minden szolgálati beosztásba kicsit belekóstolnak. Általában a nagyobb, szolgálatát önállóan ellátó pajtások mutatják meg a különböző beosztásokkal kapcsolatos fogásokat. A felnőtt állomásfőnök csak szükség esetén avatkozik be a tanulóval való foglalkozásba. A tanuló szolgálatát a nap végén ugyanúgy értékelik, mint az önálló beosztást ellátó pajtásokét. Az önálló pajtások munkájának értékelésébe beleszámít az is, hogy mennyit és hogyan foglalkoztak a tanulóval.

Jajj, de aranyos! Végre egy olyan honlap az Úttörővasútról, ahol nem csak arról van szó, hogy hány mozdony és hány teherkocsi van a fűtőházban!
VálaszTörlésAz én időmben is 5 tanuló szolgálatunk volt. 1-et kellett lenni végállomáson, 1-et vonaton, 1-et fényjelzős állomáson, 1-et alakjelzős állomáson. A fényjelzős állomások közül én Úttörővároson voltam, Ságváriligeten nem. De nagyon szerettem ezt az állomást is!
Hogy mikor? 80-as évek eleje.
jó volt nektek. meg jó a mai gyerekeknek! az én gyerekkoromban sose volt nyitva ennyi állomás. télen szépné is csak hétvégén! nyáron hétvégén a három állomás mellé még kinyitották virágvölgyöt is. volt aki háromszor volt tanuló vonaton.
VálaszTörlés