Hűvösvölgyben ma megkezdődött a 43. számú gyermekvasutas tanfolyam. Az első nap a szokásos módon, beiratkozással, szülői értekezlettel és bemutatkozó foglalkozásokkal telt. Délután a gyerekek közösen végigutaztak a Gyermekvasút vonalán, majd a Fogaskerekű Vasúttal mentek vissza a városba.Az előző tanfolyam létszáma az utóbbi évtizedek rekorjának számított. A tavaszi tanfolyamra mindig kevesebben iratkoznak be. Most 111 fő jelentkezett, ami szintén messze felette van annak, amit a gyermekvasúti időkben megszokhattunk.
Az állomáson ilyenkor nincs semmi programja a tanfolyamnak. Az egyetlen dolog, ami érdekes volt, hogy a tanfolyamot szállító menetrend szerinti személyvonat szerelvényét erre az egy fordulóra Hűvösvölgyben háromkocsisra kellett bővíteni. Az ilyen szerelvény az utóbbi években szintén ritkaságszámba megy. Napközben a vonatok csak egy kocsival közlekedtek. A tanfolyam létszáma a kísérőkkel együtt közel 120 fő volt, így két kocsit kellett felvenni.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.