2008. november 9., vasárnap

Kék színű lett a tárgyalókocsi

Kék színű lett az egyik nagy szalonkocsi, az úgynevezett tárgyalókocsi.

A Gyermekvasút 4 darab Bax sorozatú személykocsija eredetileg a többi személykocsival azonos fényezésű volt, azaz az ablakok vonalában fehér, alatta egységesen piros színű. A két szalonkocsi és a laborkocsi festése először annyiban változott, hogy a piros részt vízszintesen egy vastag fehér sávval szakították meg. Ez aztt volt hivatott jelezni, hogy nem hagyományos, hanem különleges rendeltetésű kocsiról van szó. Majd a kerékpárszállító kocsi külseje változott, a piros és fehér részek közé keskeny kék csíkot festettek, hogy jobban hasonlítson a többi személykocsihoz.

2008 júliusában a laborkocsit átfestették zöldre. Majd ősszel a tárgyalókocsit, azaz a konyharész nélküli szalonkocsit kék színűre. A megkülönböztető fehér sávot a kocsik oldalán megartották. A tárgyalókocsi bútorait is felújították, illetve új függönyöket szereltek fel az ablakokhoz. A tálalókonyhával rendelkező tárgyalókocsi továbbra is piros színű maradt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.