Ma, legalábbis erre évre, ért véget a hűvösvölgyi táborozás.Június közepétől kéthetes turnusokban, egyszerre mindig három-három csoport táborozott Hűvösvölgyben. Az ötödik turnus csoportjai ma délután mentek haza.
Mint minden nyáron, a tábor idején a szolgálatot a táborozó csoportok látták el. Munkanapokon egy, hétvégi napokon egyszerre két csoport jött fel szolgálatba.
A táborozás tíz hetén kívüli időszakban, ami nagyjából egybeesik az iskolai tanítási évvel, a szolgálatos csoportok reggel otthonról jönnek fel a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületbe és este, a szolgálat befejeztével, hazamennek. A rendszer 1970 óta működik így. Azt megelőzően, 1949 nyarától a csillebérci úttörőtáborban táboroztak a vasutas gyerekek, onnan jártak szolgálatba a nyári hónapokban.
1948 nyarán, a vasútvonal megnyitásának évében még nem szerveztek nyári táborozást. A szolgálatot ellátó pajtások a szorgalmi időszakkal azonos módon, meghatározott időközönként jártak fel szolgálatba. 1970-ben kezdődött a Csillebérci Úttörő Nagytábor átépítése. Egy vagy két évig egyáltalán nem fogadott táborozókat. Szerepét átmenetileg a vidéki úttörőtáborok vették át. Az úttörővasutasokat viszont mindenféleképpen a közelben kellett táboroztatni. Ekkor alakítottak ki a hűvösvölgyi sátortábort az Otthonépület és az egykori Szertárfőnökség közötti területen. Ez a megoldás annyira kedvezőnek bizonyult, hogy a csillebérci tábor újbóli megnyitása után az úttörővasutas táborokat nem helyezték vissza. A sátrak helyett faházakat építettek. A vasutas gyerekek nyaranta azóta is Hűvösvölgyben táboroznak.
