2013. március 10., vasárnap
Hagyományos személyvonat a gőzös helyett
A mostani és a múlt hétvégén a gőzvontatású
nosztalgiavonatok helyett hagyományos személyvonat közlekedett.
A gőzmozdonyok műszaki ok miatt nem
közlekedtek. A hirtelen jó idő miatt viszont számítani lehetett rá, hogy sokan
kirándulnak majd a budai hegyekben, és hogy sokan utaznak a Gyermekvasúton.
A nosztalgiavonatot pedig szinte az utolsó
pillanatban, egy-két nappal az előző hétvége előtt kellett lemondani. Azok,
akik előre megnézték a menetrendet, hogy a nosztalgiavonattal utazzanak,
nyilván csalódottak voltak, hogy gőzmozdony helyett Mk45-ös dízelmozdonnyal
érkezik a vonat. De ennél jobb megoldás nem volt. Pótlás nélkül még nagyobb
csalódás érte volna őket.
A következő, háromnapos ünnepi hétvégén a
gőzvontatású nosztalgiavonatok remélhetőleg már ismét közlekedni fognak. Sőt
március 15-től június elejéig hétvégente a nosztalgia motorvonati szerelvény is
menetrend szerint közlekedik.
A bejegyzéshez tartozó képen egy hagyományos
személyvonat látható, melyet az Mk45,2004 pályaszámú mozdony továbbít. A fotó
négy évvel ezelőtt készült. Még az előző, modernizálást megelőző utolsó
állapotában ábrázolja a gépet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Miért nem a motor ment?
VálaszTörlésAzt sajnos nem tudom biztosan. Talán azért, mert március 15-től amúgy is rendszeresen fog közlekedni. Zavaros lett volna, hogy most két hétig a gőzös helyett jár, aztán pedig majd maga helyett.
VálaszTörlésAz is benne lehetett, hogy így tulajdonképpen három szerelvény közlekedett, mintha már nyári hétvégi menetrend lett volna. A hagyományos szerelvénynek jóval nagyobb a befogadóképessége, ami jól jön a mostaniakhoz hasonló, hirtelen ránk szakadó tavaszi időjárásban.
Köszönöm!
TörlésNemrég jött a hír, hogy a gőzös sajnos a most következő ünnepi hétvégén se közlekedik. Ha minden jól meg, akkor március 23-tól lesz ismét elérhető.
VálaszTörlés