2012. június 2., szombat
Előttem az utódom
Ma ismét olyan alkalom volt, amikor aktív korú gyermekvasutasok és felnőttek, egykori pajtások közösen teljesítettek szolgálatot. A mai alkalommal olyan felnőttek kaptak lehetőséget, akik felnőttként is vasutasként, a MÁV-cégcsoportnál helyezkedtek el.
Indulásakor az egykori Úttörővasútnak deklarált feladata volt, hogy minél több úttörővasutas pajtással annyira megkedveltessék a vasúti közlekedést, hogy felnőttként szakmájuknak válasszák. A gyerekekre nem gyakoroltak nyomást, és nem támasztottak konkrét elvárásokat a vezetőséggel szemben sem. A statisztikákat viszont évtizedekig vezették arról, hogy a ballagók hány százaléka tanult további vasúti középiskolában. Ennek persze egyre kevesebb értelme volt, jó régen fel is hagytak vele.
Az azonban elmondható, hogy természetesen eleve olyan kisiskolások jelentkeznek gyermekvasutasnak, akiket érdekel a vasúti közlekedés. Illetve az is, hogy később közülük arányaiban többen lesznek felnőtt korukban is vasutasok, mint a korosztályuk átlaga. Megfigyelhető az is, hogy nemcsak a vasúti közlekedés, hanem a pedagógia és bizonyos társadalomtudományok iránt is fogékonyabbak azok, akik néhány évet pajtásként, majd esetleg ifivezetőként eltöltöttek a Gyermekvasúton.
A ma szolgálatba álló felnőttek többsége még az Úttörővasúton dolgozott. Az aktív korú gyermekvasutasokkal vegyesen osztották be őket, azaz egy-egy állomáson és szerelvényen egy-két felnőtt volt a gyerekek mellett.
Az Előttem az utódom rendezvény eddig példa nélküli, most először került megrendezésre. A hagyományos nosztalgianapot és a családi nosztalgianapot nem érinti; ezeket szeptemberben ettől függetlenül megrendezik a Gyermekvasúton.
A gyermekvasut.hu kapcsolódó cikke:

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Körülbelül egy hónapja voltunk fönt a kisvasúton. Nem értettem, hogy miről van szó. Valami túlkoros vasutas gyerek jött oda és mondta, hogy nem tud jegyet adni, mert az ő gépével nem lehet. Utána odajött a szokásos korú vasutas, akitől tudtunk jegyet venni. Ezek szerint a túlkoros egy felnőtt vasutas volt? Akkor se nagyon értem, hogy miért volt nála olyan gép, amivel nem lehet jegyet árulni.
VálaszTörlés