Ha hétfő és munkanap, akkor szeptembertől áprilisig üzemszünet van a Gyermekvasúton. Azaz szünetel a menetrend szerinti vonatközlekedés.
De az élet természetesen ilyenkor se áll meg. Sőt az ilyen hétfői napok a leginkább alkalmasak olyan karbantartási munkák elvégzésére, amik máskor a vonatközlekedés jelentős zavarásával vagy akadályozásával járnának.
Ilyen munkát végeztek ma Hűvösvölgyben. Az állomásnak a vontatási telep felé eső végén, a Nagyrétre vezető sétaút fölött átvezető kis hídon dolgoztak. A híd szigetelésének javítását végezték el.
Mint a bejegyzéshez tartozó fotón is látható, a munkálatok a vágány és az ágyazat megbontásával jártak. A vontatási telep és a vonal többi része fizikailag is el voltak vágva egymástól. Ha mindezt rendes üzemnapon végezték volna, nem lehetett volna reggel a szerelvényekkel ki-, majd este beállni, illetve napközben a szokásos módon körüljárni az érkező vonatok mozdonyával. A vonatközlekedést persze így is fenn lehetett volna tartani, de szerencsésebb hogy üzemszüneti napra lehetett ütemezni.
A képen a kis munkagép mögött az Mk45,2001 pályaszámú mozdony és egy Uba sorozatú, önürítő teherkocsi látható. Jelenleg négy ilyen kocsi van a Gyermekvasút állományában. Csak üzemi célokat szolgálnak, hasonló pályamunkák esetén zúzottkő és föld szállítására használják őket.
2011. november 7., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.