2011. szeptember 1., csütörtök

Virágvölgy állomáson a szolgálat szünetel

Szeptember elseje mindig sok változást hoz. Idén az egyik ilyen, hogy Virágvölgy állomáson hétköznap ismét szünetel a szolgálat. Szépjuhászné marad tehát az a Gyermekvasút egyetlen középállomása, amit naponta kinyitnak.

Virágvölgyben áprilistól egészen augusztus végéig szinte mindennap, még hétköznap is volt szolgálat. A hétköznapi menetrend nem teszi szükségessé az állomás megnyitását. Azért vették fel mégis a szolgálatot, hogy annyival is több beosztás álljon rendelkezésre a gyermekvasutasok számára, ahány pajtás az állomásra beosztható.

A Gyermekvasút egyik feladata, hogy a jelentkező gyerekeknek minél sokszínűbb és szakmailag érdekesebb elfoglaltságot biztosítson. Az állomás megnyitása tehát elsősorban a gyermekvasutasok oktatását és nevelését szolgálta. Forgalomszervezési és kereskedelmi szempontból is jól jött időnként, hogy volt szolgálat.

A tavaly őszi tanfolyamot elvégző gyerekek február elején tettek vizsgát. A tanuló szolgálataik letöltése után áprilisban kezdtek önálló beosztást ellátni. A csoportok létszáma a tavaszi tanfolyam befejezése után ismét nőtt. A legújabb pajtások közül sokan már a nyári táborozás alatt önállók lettek. A nyolcadikosok pedig csak augusztus végén ballagtak.

A ballagás után viszont ismét csökkent a létszám. A legtöbb csoportnál annyian maradtak, hogy a két végállomás, Szépjuhászné állomás és a két szerelvény gyermekvasutas személyzetét kényelmesen kiadják. Esetleg előfordulhat, hogy egy-egy nagyobb létszámú csoport szolgálatos napjain lesz még idén szolgálat hétköznap Virágvölgyben, de csak alkalomszerűen.

A nyári hétvégi menetrendi időszakban, azaz november 1-jéig és majd március közepétől szombaton, vasárnap és ünnepnapokon természetesen ezután is lesz szolgálat Virágvölgyben. Rendszeresen, vagyis naponta valószínűleg majd csak 2012 áprilisától lesz ismét szolgálat az állomáson.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.