Ezen a hétvégén Hűvösvölgyben gépészeti nyílt napot rendeztek szombaton és vasárnap. Hozzá kapcsolódóan vasútmodell kiállítás is volt. Korábban ezek külön rendezvények voltak, idén összevonták őket.
A Gyermekvasúton a május elseje, gyermeknap és augusztus 20. hétvégéje a három legforgalmasabb időszak. Szombaton viszonylag szép kirándulóidő volt. A hűvösvölgyi rendezvényt is sokan látogatták. Vasárnap sajnos jelentősen visszaesett a forgalom.
Az ilyenkor várható nagy utasforgalom miatt az eredeti tervek szerint ma mentesítő vonatok is közlekedtek volna a nyári vasárnapi menetrend öt szerelvénye mellett. Az Mk45 sorozatú dízelmozdonyok leromlott állapota miatt már régen nem volt mód arra, hogy a három hagyományos szerelvény mellett egy negyedik is forgalomba álljon.
Az időjárási körülmények miatt azonban a mentesítő szerelvény éppen csak forgalomba állt, de napközben nem közlekedett. Inkább afféle Széchenyi-hegyi tartalékként szolgált.
Ugyancsak május elsejéhez kapcsolódik, hogy ettől a naptól augusztus végéig vasárnaponként és ünnepnapokon újra menetrend szerint közlekednek a nosztalgia motorvonatok.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.