2011. január 16., vasárnap

Téli Gyermekvasút 20

A Zöld Gömb Sportklub ma ismét megrendezte a már hagyományos teljesítménytúráját Téli Gyermekvasút 20 címmel. A túra egyik ellenőrző pontját az állomáson alakították ki.

A rajt és cél egyaránt Széchenyi-hegy állomáson volt. A résztvevők Makkosmárián keresztül érkeztek meg Szépjuhásznéra. Útjukat a Nagy-Hárs-hegy nyugati irányból való megkerülésével folytatták a zöld körsétaút jelzésen. Ismét áthaladtak a szépjuhásznéi ellenőrző ponton, majd az Erzsébet-kilátó és a Tündér-szikla érintésével értek célba.

Az útvonal hossza húsz kilométer volt. A szépjuhásznéi ellenőrző pontot most is az étterem kerthelyiségében rendezték be. Az étterem szinte napra pontosan egy éve már nem üzemel, így nem csak egy-két asztalnál tudtak berendezkedni, hanem bőven volt hely fogadni a résztvevőket.

A Gyermekvasút minden év március 15-én nappal, valamint augusztus 19-én éjszaka rendezi meg saját teljesítménytúráját. A Gyermekvasút nyomában című túra útvonala szintén 20 kilométeres, és mindig az egyik végállomástól a másikig tart. A rajthoz vonattal szoktak visszautazni a résztvevők – az éjszakai rendezések esetében természetesen éjszaka közlekedő különvonattal.

A Zöld Gömb Sportklub honlapja:
http://www.zoldgomb.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.