Nemrégiben egy nagyon érdekes fotósorozathoz jutottam. Az Úttörővasút 1948. július 31-i megnyitó ünnepségétől egészen az 1980-as évek elejéig készült, mára már archívnak számító képekből áll.Természetesen sok olyan is akad közöttük, amelyek az egykori Ságvári-liget állomáson készültek. Ezek közül választottam ki egy tucatot. Olyanokat, amik önmagukban is érdekességek.
Az első kiválasztott kép 1973-ban készült. Ekkor ünnepelték az Úttörővasút megnyitásának 25. évfordulóját. Ennek alkalmából szerezték be a vonatot továbbító, és azóta is használatban lévő, Mk45 sorozatú dízelmozdonyokat. Szintén ekkor telepítették az állomáson a Dominó 55 rendszerű biztosító berendezést, amelyhez fény kijárati jelzőket telepítettek.
Az új, nagy teljesítményű mozdonyok megjelenésétől a nyári szerelvények szinte kivétel nélkül egy zárt személykocsiból és két kilátókocsiból álltak. 1982-ig a kisebb forgalmú napokon az egyik kilátókocsi nagy, a másik kis kilátókocsi volt, a nagy forgalmú napokon mindkettő nagy kilátókocsi. A kis kilátókocsikat 1982-ben selejtezték. Ekkortól a kis kilátókocsik helyett is nagy kilátókocsikat soroztak a szerelvényekbe. Ezt az összeállítást az 1990-es évek elejéig alkalmazták, amikor is a mozdonyok kímélése, a működési költségek csökkentése, valamint a rohamosan csökkenő utasszám miatt a szerelvényeket lerövidítették.
Kezdetben az Mk45-ös sorozatú mozdonyokat a ma megszokottal pontosan ellentétes állásban használták. Azaz a motort rejtő, a vezetőállásból tekintve hosszabb mozdonytér Széchenyi-hegy felé volt fordítva. Más típusoknál előnyös, ha emelkedőben a motor a vonat elején van. Ennél a típusnál azonban a levegő nem a mozdony homlokfalán, hanem oldalt áramlik be, tehát ebből a szempontból nincs szerepe, hogy a mozdony milyen állásban áll. Valószínűleg megszokásból közlekedtették így őket kezdetben.
A háttérben jól látszik az a fenyves liget is, amelyet 1949-ben, az állomás építésével kapcsolatos tereprendezésnél alakítottak ki. A 60 éves ligetet az elmúlt két-három év nagy viharai igencsak megtépázták. A legtöbb fa mára már kidőlt, a ligetből szinte semmi se maradt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.