Novembertől felnőtt vezető váltókezelőt is alkalmaznak a Gyermekvasúton.Az itteni körülmények között a feladata természetesen némileg eltérő a nagyvasúti vezető váltókezelőkétől. Szépjuhászné állomáson a váltók rendszeres gondozását fogja végezni.
A váltógondozás alapvetően a váltó tisztításából és mozgó alkatrészeinek kenéséből áll. A villamos úton állított váltók tisztán tartása és megfelelő kenése különösen fontos. A szennyezett vagy kenetlen váltó állításához a szokásosnál nagyobb erő szükséges. A hajtómű teljesítménye azonban adott, miközben az állításhoz egyre nagyobb erőt kellene kifejteni. A gondozatlan váltó állítása egyre tovább tart. A hajtómű teljesítménye egy idő után kevésnek bizonyul. Ha a váltó egy meghatározott időn belül nem áll át a kívánt végállásba, a hajtómű védelme érdekében a biztosító berendezés lekapcsolja az állítóáramot, a váltó pedig félállásban marad.
Amíg a mozgó alkatrészeket hagyományosan olajjal kenték, naponta-kétnaponta szükség volt a váltó gondozására. Kezdetben az Úttörővasút pályafenntartási szakaszának feladata volt az állomási váltók gondozása. A létszám csökkentése azt hozta magával, hogy a napi váltógondozást, azaz a váltók kenését átadták az állomásfőnököknek még valamikor az 1960-as vagy '70-es években. A felnőttek szolgálata mindig egy-másfél órával az úttörővasutasok érkezése előtt kezdődött, így korareggel jutott idő erre a feladatra is.
Az 1990-es években aztán végképp saját kézbe kellett venni a váltók gondozását. Szerencsére időközben a kenőolajat más, kevésbé környezetszennyező és tartósabb kenőanyagok váltották fel. Így már nem szükséges egy-két naponta megkenni a mozgó alkatrészeket. A váltók gondozását a Gyermekvasút biztosító berendezéseit karbantartó szakemberek és az állomásfőnökök felváltva végezték.
Mostantól a rendszeres váltógondozása általában a vezető váltókezelő feladata lesz mind a hét állomáson. Persze ha bármilyen okból akadozik a váltó, vagy hóesés, jegesedés miatt szükséges a váltók azonnali megtisztítása, továbbra is az állomásfőnökre marad a feladat, akinek elsődleges érdeke, hogy a saját állomásán a váltók használhatók és könnyen állíthatók maradjanak.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.