Szeptember második felétől ismét van felnőtt vonatkísérő minden vonaton.A felnőtt vonatkísérők vezető jegyvizsgáló beosztásban teljesítenek szolgálatot. Feladatuk a gyermekvasutasok munkájának ellenérőzése és segítése, nagyobb címlettel történő fizetés esetén a visszaadás, csoportos utazáskor az űrjegy kiállítása. Nagy forgalmú napokon be kell segíteniük a menetjegyek ellenőrzésébe és kiadásába, ha a gyermekvasutasok nem győzik a jegyvizsgálatot.
Mindezek mellett természetesen a felnőtt vezető jegyvizsgálók feladata lesz az utasokkal előforduló kisebb-nagyobb, de főleg nagyobb problémák megoldása vagy elsimítása is. Sajnos egyre több utas próbálkozik megtéveszteni, visszaadáskor összezavarni, türelmetlenkedéssel siettetni a gyerekeket. Előfordul, hogy az utasok a vonaton dohányoznak vagy ittasak, a kocsiajtót kinyitva a lépcsőn vagy a kilátókocsi korlátjára felülve utaznak, a vonaton randalíroznak. Az ilyenek egy tíz-tizennégy éves gyerekre nyilván nem hallgatnak. Újabban a többi utas se kel a gyermekvasutasok védelmére, hanem elfordítják a fejüket. Ezért is szükség van a felnőtt vasutas dolgozó jelenlétére a kocsikban.
Felnőtt vonatkísérők korábban is voltak a vonatokon. Egészen az 1980-as évek legelejéig a zárfékezők felnőtt dolgozók voltak. Kezdetben a légfékek megbízhatatlansága miatt volt szükség felnőtt fékezőre a vonatok utolsó kocsijában, hiszen az esetleg leszakadó vonatrészt a gyerekek nem biztos, hogy meg tudták volna állítani. A fékrendszerek javulása után már csak megszokásból, illetve azért voltak felnőtt zárfékezők, hogy a gyerekek ne maradjanak közvetlen felnőtt felügyelet nélkül. A létszámhiány azonban kikényszerítette, hogy a felnőtt zárfékezői szolgálatot megszüntessék, és csak a mozdonyon maradjon két felnőtt (vonatvezető és mozdonyvezető) szolgálatban. Azóta csak különleges esetekben voltak felnőtt vonatkísérők.
A felnőtt vezető jegyvizsgálói beosztás bevezetése tulajdonképpen az egykori felnőtt zárfékezői beosztás visszaállítását jelenti.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.