2009. február 7., szombat

Tanfolyamos próbázás

Ma rendezték az éppen befejeződő, tavaly októberben indított gyermekvasutas tanfolyam próbázását. Ezzel megkezdődtek a tanfolyamot lezáró vizsgák.

Mint már évtizedek óta szokás, a Helyismeret című tantárgyat most sem vizsgával, hanem egy játékos akadályversennyel, úgynevezett próbázással fejezték be. Az útvonalat Szépjuhászné állomástól a Kis-Hárs-hegyen át a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületig jelölték ki.

A próbázás egyes ellenőrző pontjai a Gyermekvasút állomásainak feleltek meg. Minden pontban tanfolyamos oktatók vagy ifivezetők várták a gyerekeket. Az adott állomással, tömegközlekedési kapcsolataival, valamint a közeli nevezetességekkel kapcsolatos ismeretekből tettek fel kérdést a pajtásoknak.

A Hűvösvölgybe való megérkezés után az eredményeket összesítették, majd összevetették a tanfolyam közben beadott házi dolgozattal. Ezekből alakult ki a Helyismeret tantárgyból megajánlott vizsgajegy.

Reggel a próbázó pajtásokat és a lebonyolításban résztvevőket különvonat szállította Hűvösvölgyből Szépjuhásznéra. A szerelvény még az első menetrend szerinti vonat előtt visszatért Hűvösvölgy állomásra.

1 megjegyzés:

  1. A próba viszont ugyanolyan maradt, mint amilyen 20-30 évvel ezelőtt is volt. Én a 80-as évek elején voltam vasutas, és már a mi ifiink is arról meséltek, hogy az úttörő próbázás egy régi hagyomány. Talán csak nem voltak tematizálva az állomások.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.